Baleset

Afrodité nem vette észre a kanyarból kiszáguldó éjfekete járművet, csak a fékcsikorgást hallotta. Az ütközéskor elfeketedett előtte a világ. A lány nyurga volt, már-már korosan sovány. Szemei szinte feketék voltak, amik vesébe látó pillantással ruházták fel a fiatal nőt. Dús dohánybarna haja sokszor bosszantotta Afroditét, mert sörénye sosem tűrte a szabályozást és minden egyenesítési kísérletnek ellen állt. Ezen a hajnalon késésben volt a munkájából és tudta, hogy ha elkésik, kirúgják. Semmi sem szolgálhat mentségéül. Pedig a pénzre nagyon szüksége volt. Munkaadói nagyon merevek, ridegek és legfőképp szőrszál hasogatóak voltak. Mindig árgus tekintettel figyelték mit- mikor- és hogyan csinál, de viszont jól fizettek és csak ez számított. Pesztra volt a két vásott kölykük mellett.

A vezető ingerülten vágta ki a kocsija ajtaját, és gyors lépésekkel az aszfalton heverő lány mellé sietett. A sérült nőt nézve az agyában egy mást kergették a feszült gondolatok. Ez a nap már jobban nem is folytatódhatott volna. Most még többet veszít az amúgy is értékes idejéből. A reggeli dráma, hölgyeim és uraim most folytatódik. A nő ruháját elnézve nem túl tehetős, de csinos állapította meg. Használhattam volna ma reggel sofőrt. De hát akkor is, miért lépett ki az útra körül nézés nélkül?! Hol él ez? Mit várt, hogy majd ő nézi meg, hogy át akar- e valaki kelni a zebrán? Csak türelem intette magát. Fintorogva letérdelt a nő mellé.

- Basszus! – csúszott ki a száján, mikor észrevette Afrodité természetellenes szögben álló karját. Majd meglökte más ötlete nem lévén az eszméletre térítésre. Bejött neki. A fájdalom öntudatára ébresztette a lányt. Afrodité megpróbált felülni, de a hirtelen mozdulat miatt megszédült. A férfi elkapta mielőtt visszazuhant volna a kövezetre. A lány fájdalmas tekintettel meredt Camilra.

A férfi nagyon magas volt, izmai pont ott töltötték ki a zakóját ahol azt kellett. Szőke haja rakoncátlanul a szemébe lógott enyhítve az arisztokratikus arcának merevségét. Ezüstszürke szeme nők ezreinek szívét dobogtatta meg. Az ex barátnői szerint olyan volt akár egy tökéletesen kidolgozott görög isten. Az egész férfi szemet gyönyörködtető példány volt, a nők mégsem maradtak meg sokáig mellette, arrogáns, gúnyos, cinikus modora miatt.

Camil hirtelen elengedte a lányt és ráförmedt, dühösen ordított vele, hogy mit képzel magáról. Sosem volt még ilyen dühös, régen vesztette el így a fejét. A lány reflexszerűen talpra ugrott és védekező pózban a kocsi motorháztetőjéig hátrált. De még mindig nem szólalt meg. Lassan ébredt tudatára és nem emlékezett rá, hogy mi történt. A jobb karja kicsuklott alóla, amikor rá akart támaszkodni. Mikor férfi kifulladtan abba hagyta a kiabálást megszólalt:

- Bocsánat. Nem emlékszem mi történt! – hebegte és a fejét dörzsölgette az ép karjával – Hol vagyok?

- A Leai- köz sarkán – mondta automatikusan Camil, majd újra rátámadott a lányra felismerve ,hogy megúszhatja a felelősségre vonást a gázolásért. Afroditének eszébe jutott, hogy késésben van a férfival nem is törődve, sápadtan próbálta visszagyömöszölni a szétszóródott holmijait a táskájába és hevenyészett kötést rakott sérült baljára. Eközben a férfi a végére járt a dörgedelmeinek és engedékenyebben folytatta. A lányra már nem is figyelt, hanem a Blackberry-ét nyomkodta, megszokta, mindig figyelmek arra, amit mond. Ezért felkészületlenül érte, hogy a lány félbe szakította.

- Figyeljen! Tényleg nagyon sajnálom, de most mennem kell dolgozni. El fogok késni! – mondta nagyon sápadtan, majd az ajkába harapott kínjában. Ahogy múlt a sokk, úgy erősödött elviselhetetlené a fájdalom a csuklójában.

- Dolgozni? Úgy értette, hogy a kórházba, nem? – kérdezte megrökönyödötten a szőke férfi, de választ már nem kapott a tovasiető lánytól – Hé! Elviszem orvoshoz! – kiabált a lány távolodó hátának. Nem kapott választ és ettől éktelenül dühbe gurult. Még sosem fordult elő vele, hogy figyelmen kívül hagyják, főleg mikor ilyen nagylelkűen kegyet gyakorolt. Ezt vele senki sem teheti meg gondolta mérgesen. A nő után szaladt és erősen meg rántotta a karját. Afrodité rémülten hátra nézett. Tekintetük egymásba kapcsolódott. Camil úgy érezte, mintha megszűnt volna körülötte a világ és elmerült a lány végtelennek tűnő tekintetében. Mintha belelátott volna a lelke legmélyéig, de ez nem ijesztette meg a férfit, hanem megnyugtatta. A varázslatot a lány törte meg és riadtan kiszakította magát a szőke férfi szorításából.

- Nagyon kedves, köszönöm szépen, de semmi szükség orvosra. Mennem kell! – súgta – Kirúgnak. – Camilt szórakoztatta a lány félelme, de a kötelesség tudata tiszteletet váltott ki belőle. Még ő sem rúgta ki az alkalmazottjait, ha ilyen alapos indok miatt mulasztottak egy napot. Pedig gyakran megvált a szerinte nem 100%-ot nyújtó beosztottjaitól, akik a háta mögött csak a Zsarnoknak hívták. Olyat kezdett érezni, amit már rég nem. Lelkiismeret furdalást. Úgy döntött a kezébe veszi a helyzetet. Ha törik, ha szakad, elviszi a sérült nőt egy orvoshoz. Afroditének aggasztóan vértelen volt az arca, mint aki alig áll a lábán a fájdalomtól.

- Figyeljen! – mondta ellent mondás nem tűrő hangon – Magának orvos kell. Az egész az én hibám. Nem fog nekem itt az utcán összeesni. Jobb, ha nem áltatja magát a karja eltört. Elviszem a kórházba, ahol ellátják a sebesüléseit. Ott majd kap egy csinos gipszet. Induljunk, elviszem! Ne makacskodjon! – azzal határozottan beültette a lányt a kocsijába.

A kórház szépen parkosított kert közepén állt, barátságos zsalus ablakokkal. Afroditét mérhetetlen félelem öntötte el, görcsösen megragadta a kiszállni készülő férfi karját.

- Kérem! Menjünk innen! – könyörgött kétségbeesetten. - Vigyen el! Nem bírok bemenni… Nem akarom, hogy elvigyék! Hozzák vissza… -